Belehúz a Kiscsillag, egy hónap alatt felszántják az országot

// 2020-06-22

Úgynevezett nyári villámturnén mutatja be új, tavasszal megjelent lemezét a zenekar.

8 állomásos országos turnéra indulnak a Tompa kések című nagylemez tavasszal elmaradt bemutatóit pótlandó. A karantén alatt két “diy-klipet” készítettek, melyekről mi is írtunk:


A villámturné dátumai és helyszínei:

  • Most pénteken, június 26-án a tatabányai Roxxyba mennek,
  • másnap, szombaton a szombathelyi Végállomás követezik.
  • Jövő pénteken, azaz július 3-án a gödöllői Trafó,
  • szombaton pedig a dunabogdányi Kultúrpart jön.
  • Utána-héten pénteken, július 10-én az esztergomi Sportalshow helyszínen szabadtéri koncertet adnak,
  • majd szombaton a győri Dinamo Event Hallba mennek.
  • Következő hét péntekjén, július 24-n a büki MSK Atrium,
  • másnap pedig a miskolci Helynekem lesz a helyszín.

Nem ússza meg ez az album, hogy bemutassuk, hiszen tele van olyan dalokkal, amik a koncerttermekbe, klubokba valók, igazi koncertdalok. A tavaszra is nagy lelkesedéssel készültünk, de a várakozás ezt még inkább fokozta, úgyhogy eldöntöttük: ahogy lehet, indulunk. Nyári lemezbemutató turné a fesztiválok helyett! Jó lesz végre újra azt csinálni, amit a legjobban szeretünk! – mondja Lovasi András.


A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)




Ha ettől a lemez-újrabemutató cikktől nem hallgatod meg/újra a Deftones White Ponyját, ásd el magad.