Májustól minden hónap első péntekjén ingyen használhatják a zenészek a Bandcampet

// 2020-04-28

A hatalmas március 20-i siker nyomán döntöttek így.

A Bandcamp alapítója és vezetője, Ethan Diamond tegnapi írásában bejelentette, hogy a május elsejei második jutalék nap után minden hónap első péntekjén a teljes összeget, amit vásárlóik kifizetnek zenére vagy bármi más termékre náluk, átutalják az adott előadónak. Egyelőre június 5-ét és július 3-át nevezte meg konkrétan, azzal a kitétellel, hogy addig csinálják, míg véget ér a világjárvány, és annak a hatása a zeneiparra.

Az első ilyen napjukon, március 20-án egyébként 4,3 millió dolláros csinált a Bancamp, ami Diamond tegnapi közleménye szerint mintegy 15-ször (!!) volt nagyobb, mint egy normál pénteké.

Megerősítette egyúttal, segítenek az előadóknak abban is, hogy ki tudják maxolni ezt a lehetőséget, tippeket és tanácsokat adnak, amivel a lehető legtöbb bevételt tudják csinálni ezeken a napokon. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy mások is csatlakozni fognak hozzájuk.

Nos, a Spotify egyelőre itt tart, ami még akkor is furcsa, ha tudjuk, hogy üzleti működésükből egyelőre nem következik veszett nagy nyereség:


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




Nyílt levelek kora.