Az ösztönök maradtak

// 2020-02-02

Ma Hatna Gandhi címmel jelent meg nemrég a Sior néven alkotó streetartos, Fekete Valér könyve. Emailinterjú az Egerből indult, ma Skóciában élő művésszel.

Miért pont könyv, miért nem valami digitális formátum?

– Azért döntöttem a hagyományos könyv mellett, mert magam erre esküszöm. Szeretek olvasni, de csak a papíralapú könyveket forgatom, ebben így maradtam. Mondhatni, lapozásra teremtettek.

Mit üzen a könyv címe? Mit gondolsz, tényleg hatna ma Gandhi?

– A cím egy 10 éves rajzom címe volt, aztán eszembe jutott. Csodálkozom is meg nem is az emberiségen: ilyen fejlett faj ilyen bután gondolkodik nagy tömegben. Igaz, azt is tudom, sejtem, mindig is ez volt és lesz, csak a tárgyi kultúrában fejlődünk, az ösztönök maradtak. Talán egy Gandhi nagyságú ember tudna irányt mutatni.

Hogy fogy a könyv? Hol veszik inkább?

– Szerintem ahhoz képest, hogy gerillakönyv, jól fogy, külföldön is, otthon is. Került már Írországba, Hollandiába, Angliába, de a legtöbbet otthon veszik, döntően egri gyökerű olvasók vagy akik látták korábban a képeim.

Tervezel-e hazai könyvbemutatót vagy más rendezvényt?

– Szeretnénk, de nagyon messze lakom, családos emberként nehéz itthagyni a logisztikai káoszt a feleségemre, meg a munka miatt sem tudok csak úgy utazgatni.

Lesz újabb könyv? Második rész, vagy teljesen új témával, műfajjal folytatnád?

– Már készül a második, és ezen túl is van még ötlet, egy sorozat, szakirodalom gyerekeknek, de ez még titkos, részleteket nem mondhatok. Már három kötet áll készen, jelenleg formázzuk, gyúrjuk.

Milyen témákat dolgozol föl legtöbbször a képeiden?

– Sokszor engem érdeklő társadalmi gondokat dolgozok fel, a képeimen is, meg a kis írásokban is. Természetesen sokszor alkotok spontán is, csak húzom a vonalat, kanyarítom a betűt, ahogy a kezem szalad. Érdekel az ember belső világa: hogyan kurvul el valaki, mi a morál? Szeretem a tanulságos történeteket, amiket nem csak leírok, de igyekszem okulni is belőlük.

Feladatuk a művészeknek alakítani a társadalmat?

– Szerintem van feladatunk, és erre fogékony embereknél talán el is érhetünk valamit. Félek, akik a világot politikai síkon igazgatják, nem foglalkoznak művészettel, és ez meg is látszik rajtuk. Az is benne van a pakliban, hogy felesleges, amit mi, művészek csinálunk.

Milyen felületre szeretsz legjobban rajzolni?

– Mindenre szeretek alkotni, legyen az akár szemét, fal, épületrom, de kedvelem a hagyományos papírra rajzolást is. Mindegy mi, megtalálom azt, amivel lehet rá kenni!

Van saját karaktered, visszatérő, kézjegyszerű alakod. Milyen viszony fűz hozzá, hogy alakult ki?

– Két hősöm is van. Az egyik a nagy orrú kis emberke, mögötte biztosan ott van hatásként a képregények világa. A másik a nyúl, amit Updike regényeiből kölcsönöztem. A kisember, a szerencsétlen tucatsors jelképe. Updike jól írt, azt hiszem majdnem mindent elolvastam tőle.

Volt már olyan felkérésed, amikor egy bulin vagy koncerten zenére kellett élőben rajzolnod?

– Többször is volt. Rajzoltam Ozorán, illetve más bulikon zene alá, író-olvasó találkozón és uniós konferencián politikusoknak.

Sokat hallgatsz zenét?

Festéshez igen. Egyébként ritkán, szeretek csendben lenni, gondolkodni. Ha zene szól, az engem nagyon visz. A múlt héten egy lakásban Chopint zongorázott nekem meg egy barátomnak egy magyar grafikus, aki a Star Warsnak dolgozik. Fantasztikus volt a kis házi koncert, szóval nem csak egy nagy buli tud lenyűgözni!

Kik az aktuális kedvenceid?

Gyakorlatilag mindent hallgatok, ami éppen tetszik, de főleg magyar hiphopot, goát, technót, drum’n’basst. A szövegcentrikus magyar zenék közül mostanság Mikee Mykanic, Funktasztikus, NKS, Tranzkaphka a hazai kedvencek, meg Szabó Benedek.

Miért nem a rajzolásból élsz?

– Jó kérdés. Nem tudtam a művészvilágba betagozódni, biztos nem voltam eléggé belevaló. Meg aztán későn kerültem el Egerből. Mindig kívülálló voltam, azt hiszem, ez most már így is marad. Az is lehet, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy ebből éljek, talán rest is voltam. Igaz, ha csak ebből élnék, akkor nem estek volna meg velem olyan élmények, amelyekből táplálkozom. Sok művész szépen elcseszi az életét a nagy önmegvalósításban, rossz esetben a körülötte élőkét is, én ezt nem akartam, van rendes melóm, és a munka után alkotok. A családomnak nem akarok kafkai sorsot.

A te életedben is voltak rázósabb időszakok.

– Persze, és a személyiségem fejlődése ott van a műveimen. Ha a húszéves képeimet és a tegnapiakat nézem, a vonal hasonló, de mégis, mintha két különböző ember csinálta volna. Hosszú utat tettem meg, a képeim az állomások lenyomatai. Voltam gyerek, kamasz, punk, hippi, partyboy, egyetemista, tanár, munkás, ezernyi oldal egy könyvben. Közhely, de ez az út. Ma már szép családom van, három gyerek, a legkisebb Down-szindrómával jött. Elfogadtuk, már nem okoz gondot, teljesen normálisan élünk. Azt gondolom, mind a három gyerek nagyon jó fej, okos, jó helyre jött, mi is szerencsések vagyunk velük. Tanulságos a gyerekezés, megtanít kesztyűbe dudálni. Azok a gyerekek, akik rossz helyre születtek, a poklok poklát járhatják be. Az élet alapvetően szerencse dolga.

Miért mentetek el Magyarországról. És miért éppen Skóciába?

– Sok oka volt. A globális felmelegedés reális veszély, Magyarország bajban lesz, elsivatagosodás fenyegeti, plusz amikor megindulnak az emberek délről, a vízhiány miatt, ott fog mindenki kopogni. Aztán elégedetlenek voltunk az iskolarendszerrel, nem akartuk a gyerekeket kitenni ennek. A kisfiamnak meg csak parkolópálya jutott volna a sajátosságával. Utáltam a közbeszédet, a regnáló földesurak hatalmát, bár történelemtanárként tudom, otthon ez a normális, sajnos. Nem tanultuk meg a demokráciát, a vezetők, mint korábban is mindig, pöffeszkedő seggfejek, kevés üdítő kivétellel. A tanításban kiégtem, emiatt is kellett az új, friss levegő. Eger is kiürült, szinte mindenki elment, akit kedveltem. Ez viszont egy nagy kaland, amiből sokat tanultunk, új arcok, új élet, előnyünkre változtunk szerintem. Végül, azt hiszem, a művészlelkemnek is jót tett a váltás, sokkal színesebbek a képeim, legalábbis mások ezt mondják. És azért ide jöttünk, mert barátok segítettek a beilleszkedésben, jó az iskolarendszer, van víz, és mint utólag kiderült, nagyon barátságos a skót közeg. A skótok nem angolok, ez nagyon látszik rajtuk.

Az Egyesült Királyság épp most lépett ki az EU-ból. Mit gondolnak ott erről az emberek? Lesz skót függetlenség?

– Apám azt mondta, ez lesz a britek Trianonja, és olvastam, hogy magyar lapok is használják ezt a fordulatot. Az angolok szerintem még a birodalomban élnek, a múltban, és azt sem értik, hogy a nemzetállam véget ért. Mindegy, majd okulnak, bár értem az ő álláspontjukat is. Én szurkolok a skótok kiválásának, holott tudom, ha bekövetezne, ez a gazdaság önmagában sebezhető lenne, talán mi is kényelenek lennénk továbbállni.

Galéria Sior munkáiból

Címkék: , ,