Posts by: Koncertblog

Eric Clapton és Jeff Beck közösen koncertezik

Jövő év elején néhány koncert erejéig összeáll két olyan gitárhős, akik korábban sohasem turnéztak együtt. Clapton és Beck egy nagy sikerű, közös japán fellépés után határozták el, hogy belefognak egy ilyen projektbe. Azért is furcsa, hogy csak most, mivel már a 60-as évek közepe óta jó ismerősei egymásnak. 1965-ben Clapton helyére Jeff Beck állt a…

Continue reading

Összeáll az iTunes és a Live Nation

  Meglepően sokáig kellett várni arra, hogy ez az üzletág komolyabban beinduljon, pár nappal ezelőtt azonban a legnagyobb nemzetközi koncertszervező, a Live Nation és a legnagyobb zeneértékesítő, az iTunes közös vállalkozást indított. Múlt hét óta a Live Nation arra alkalmas helyszínein készült felvételek megjelennek az iTunes-on, koncerttől függően audio, vagy akár video formátumban is. A…

Continue reading

Beth Ditto kínjában menstruál

A Gossip énekesnője, Beth „rohadtdagadtvagyokdeleszarom” Ditto szombati Londonban adott fellépése kezdetén bejelentette, hogy négy perce kezdett el menstruálni. Normál esetben ez akár egy menő megnyilatkozás is lehetett volna, de ennek a nőnek valamiért sosem jön össze, hogy vicces, vagy legalább szórakoztató legyen a színpadon. Persze a potenciál benne lenne, hiszen leszbikus és 100 kiló fölött…

Continue reading

A Love 2-val jön decemberben az Air

Szemezéshez, gyertyafényhez, előjátékhoz, orgazmushoz, elernyedéshez, gyújtóslukkhoz és kibéküléshez is friss hangulati elemekkel járul hozzá az Air új, Love 2 című albuma. December 13-án a Petőfi Csarnokban élő előadásuk közben is élvezkedhetünk.  Az Air a francia elektro-pop csúcsára mászva párkapcsolati-hangulatfestéssel és individuálisan is utazható, lazító dallamokkal nyújtózkodott a világsikerig.   Az októberben globálisan berobbanó Love 2…

Continue reading

Ronnie James Dio lemondta európai turnéját

A legendás heavy metál énekes, Ronnie James Dio gyomorrákkal küzd. A diagnózisról -Ronnie felesége- Wendy Dio értesítette először a rajongókat az énekes hivatalos honlapján. Az egykori Rainbow és Black Sabbath frontember a betegség korai stádiumában van és felesége nyilatkozatához annyit tett hozzá, hogy azonnal kezelés alá veti magát és amint „megöli ezt a sárkányt”, visszatér…

Continue reading

Diszkóba jár a professzor!

A Kispál és a Borz előtt több koncertet is ad országsze az utóbbi évek egyik legérdekesebb torzszülött zenekara. Ez esetben a torzszülött jót jelent, hiszen két olyan világot kapcsol össze, aminek egyike régóta gyökeret eresztett itthon és egy olyat, aminek régóta nem sikerül. Konkrétan a magyar alternatív és az angolszász gitárzenéről van szó, melynek keverékét…

Continue reading

Hajórádió – A38-koncertek a Radiocafén

Amíg szegény Bochkorék azon morfondíroznak a romok között, hogy az új gazdánál kell-e majd pénzt adni a céges tejszínbe, addig a könnyűzenei rádiózás másik térfelén szintén veszélybe került  Radiocafé még értékes zenék terjesztése érdekében erősíti kötelékeit az A38-al: szombatonként egyórányi anyagot közöl a hajó koncertjeiről.   Az idén tavasszal debütáló Blue Note Trip nujazz-estjeivel indult…

Continue reading

A történelem leghazugabb színpadképei 2.

Az előzőekben már tárgyaltuk a KISS kamu Marshall ládáit, de ne gondoljátok, hogy ez egyedi eset a rockzene történetében. Hasonlóan vicces ugyanis a Bon Jovi ál-erősítője, melyet a szőrös mellkas félisteneinek előzenekaraként szemrevételezhettem annak idején hátulról is. Ritchie Sambora szerény emlékeim szerint talán valami Peavey-cucc endorsere volt, és ezért volt látható mögötte valami világos bőrrel…

Continue reading

Európai turnéra indul Devendra Banhart

Mindenki kedvenc szakállas óvodása nemrég új lemezt jelentetett meg és decemberben európai turnéra is készül. Egyelőre nincs lekötött bulija a közelben, de remélhetőleg, ha egy lelkes naiva itthon nem is fog ilyen projektbe, egy bécsi, vagy prágai koncertszervező azért nemsokára igen. A hippi mozgalmat sajátosan újjáélesztő Devendra, a Cripple Crow sikerét és színvonalát megközelítő albumot…

Continue reading

A történelem leghazugabb színpadképei 1. rész

A metálzenéhez szervesen hozzátartozik a grandiózus látványvilág, olyan szakmai alapdolgok, mint az óriási haj és a tűzokádó sárkány. Metálkoncert nehezen elképzelhető hangfalhegyek és atomreaktorra hajazó két-, de inkább három- vagy négylábdobos szerkó nélkül, természetesen vastag láncra aggatott cintányérokkal.  Mielőtt párás szemmel elmerülünk emlékeinkben, és halkan megátkozzuk Kurt Cobaint, akinek kinyúlt pulcsija – a szerző bizonyos barátai…

Continue reading