Posts by: Koncertblog

Vinnék dj-t szobára!

Felcsaptam a mozgóképes hülyeségek gyűjtőhelyét – nevezzük nyugodtan youtube-nak – kíváncsi lévén arra, mint kapok, ha beírom, hogy “the first dj battle”.  Előkerült egy ötvenes évekbeli, fekete-fehér film is, amelyben két idősebb úr vívott csatát, gramofonokkal.   Bájos, aranyosra komponált filmecske, nemde?  Sajnos nem derül ki, hogy egy megtalált filmrészlet alá húzták-e a trackeket, vagy…

Continue reading

Metálkarácsony

December 27-én kerül  sor a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatójának újabb fordulójára. Az amatőr zenekarok – és ez itt most nem rosszalló jelző – sorában fellép majd a székesfehérvári, igen malac Stiff Bastard, majd az AWS. Utánuk pedig a nemrég még Nyugat-Európában büntető Bridge To Solace, illetve az új klippel jelentkező Superbutt őröl majd a hajó…

Continue reading

Turné helyett kórház

Weezerék turnéjukat és összes januári fellépésüket is lemondták, az énekes, Rivers Cuomo autóbalesete miatt. A frontembernek sikerült eltörnie három bordáját, amellett tüdeje és lépe is megsérült. Az énekes kislánya és felesége ép bőrrel úszta meg az esetet. Cuomo múlt héten hagyhatta el a kórházat, most Los Angelesben lábadozik. Reméljük, nem sokára felépül, ahogyan azt is,…

Continue reading

Nesztek, kávé!

Most is masszív programmal indult a Radió Café Szilveszter legalábbis, a reklámok szerint. Zenekarok, dj-k a Millenárison… Aztán hirtelen eltűntek a zenekarok. Az ok, egyszerű és mostanában megszokott: gazdasági válság, pénzhiány.   A dj-felhozatal, viszont megmaradt: Bauxit és Még5lövés (Belga), Ordtronic, Sex Shop Boys (Nafta és Gárfield), Titusz és Vida G, mindez a gömbalkohol bootleg…

Continue reading

Péterfy Bori mindent bedob

Egyre több ember tudja, hogy ki az a Péterfy Bori és még ennél is többféle embernek tetszik.  Nehéz eldönteni, hogy csak a zenéje, vagy az egész jelenség tarol ennyire. Az mindenesetre biztosan közrejátszik a tetszési index pozitív kiakadásában, hogy előbb volt sikeres színész, mint sikeres zenész, valamint azt a „kihívó/önmegvalósító/értelmiségi/vad/szabad” nőtípust is ő hozza a…

Continue reading

RHCP: Frusciante kiszállt

Ma erősítették meg azt a héten már pletykaszinten elterjedt hírt, miszerint John Frusciante gitáros kiszállt a Red Hot Chili Peppersből. Frusciante másodjára hagyta ott a zenekart: először a Blood Sugar Sex Magik lemez után távozott. Frusciante elmondása szerint semmi harag nincs közte és a Red Hot Chili Peppers többi tagja közt: egyszerűen elvesztette a motivációját,…

Continue reading

Fakultációs partysorozatok

Előre kikötjük, hogy nem reklámfogás, csak éppen egybeesés, hogy az A38 hajó körül forognak az események. A december 19-én tízéves jubileumát ünneplő Rewind például csak kivételesen vonul a kikötőbe (az alapító Palotai és Cadik mellett Mangóval, Ray Ballal, Kuba Beattel, Liviussal, valamint Mc Zeekkel és mc Columbóval), hiszen már jóideje a Corvin-tetőt mondhatja otthonának. Tíz…

Continue reading

Tarol a Metallica

“Első napon még sosem adtunk el ennyi jegyet”-mondta Borsos László, a Live Nation magyarországi ügyvezető igazgatója. Az AC/DC és Madonna rekordja is megdőlt.   Hány irodában árulják a jegyeket és melyiknél volt eddig a legnagyobb sor? -Közel 300 irodában lehet jegyeket kapni, a Ticket Express központi jegyirodájában volt eddig a leghosszabban kígyózó sor.   (A…

Continue reading

Visszatér a Ted Leo and the Pharmacists!

Visszatér a Ted Leo and the Pharmacists!   Ez egy meglepően jó hír, hiszen ez a zenekar egy meglepően jó kezdet után tűnt el, meglepően sok időre a homloktérből. Szerencsére Ted Leo rendezte sorait és most a tagcserék és a kiadókkal való bénázás után a zenekar megállapodott a Matador Records-szal. A nem csak legendás, de…

Continue reading

Gyalázatos kreténség – videó

Adott a Minivan Highway című szerzemény, és a hozzá tartozó büntető jellegű klip, ami már annyiszor húzott ki embereket a depresszió mély bugyrából, hogy simán megérdemelne egy Béke Nobel-díjat, már ha ezért osztanák.     Aztán jön egy magát jó fejnek gondoló tinédzser, aki azzal kívánja építeni ingatag személyiségét, hogy eltátogja a nagyvilágnak a dalt…

Continue reading