A világ legjobb koncertzenekara – Muse-jegyet nyertek

// 2012-11-15

Már csak ötöt kell aludni, míg hazánkba érkezik a világ legjobb koncertegyüttese, a Muse, mely 1999-es debütálása óta az együttes a feje tetejére állította mindazt, amit a brit pop-rockről a világ gondolt. Most az október legelején megjelent The 2nd Law című új lemezük turnéjának keretében érkezik a csapat Budapestre, jövő kedden, november huszadikán este, a Papp László Budapest Sportarénába. Kisorsoltuk a két jegynyertest.

1994-ban még Rocket Baby néven hangszereiket egy tehetségkutató versenyen porrá zúzva hívták föl magukra a figyelmet, melyet meg is nyertek. Ekkor még a csapat vezetője, Matt Belamy és a dobos Dominic Howard alkották a formációt, hozzájuk csatlakozott később a basszusgitáros Christopher Wolstenholme.

A tagok ugyanazon a teignmouth-i egyetemen tanultak, itt ismerték meg egymást, mindannyian régóta foglalkoztak zenével, és több hangszeren játszottak mesterien. Az első
sikerek után nevüket Muse-ra változtatva bejárták Londont és Manchestert, itt ismerkedtek meg
későbbi menedzserükkel, Safta Jafferyvel, akinek keze alatt jelent meg első albumuk a Kylie Minogue-gal is foglalkozó Mushroom Recordsnál.

2012-re pedig odáig jutotak, hogy a londoni olimpiai játékok hivatalos dalát, a Survival-t is ők jegyezhették. Az együttes többek közt két Brit Awards-, öt MTV Music Awards- és kilenc NME Awards-díjat nyert. Dicsekedhetnek továbbá azzal is, hogy a The 2nd Law előtti lemezük, a The Resistance elnyerte a legjobb rockalbum Grammy-díját. Ezek nagy részét legjobb előadóként nyerték meg, többek közt az NME.com idei szavazásán a Queent és a Killerst is maguk mögé utasítva szerezte meg a legjobb koncertfellépő díját.

A budapesti koncertre húsz kamion és négy busz szállítja majd a négyoldalú kivetítőkből, füst- és lézergépek százaiból, közel százötven fős stábból és természetesen a három sztárból álló megaprodukciót. A közel száz helyi segítőn, és interneten kívül csupán egy családias pihenőhelyet kértek fiúk, akik mára családos emberek, Wolstenhome hat gyermek büszke édesapja.

A koncertet háromnegyed nyolckor a manchesteri indie-banda, az Everything Everything indítja
be, akiket a Muse kilenc óra környékén követ majd a színpadon egy nagyjából kétórás zenéléssel.

Nyerj jegyet!

Milyen extrém helyszínen adna koncertet a Muse? (Segítség korábbi cikkünkben.)

A helyes megfejtéseket hétfőn, tehát november tizenkilencedikén, este hatig várjtuk a jatek@koncertblog.hu címre, Muse tárggyal. A helyes megfejtést beküldők között két jegyet sorsoltunk ki a keddi, Live Nation-szervezésű Muse-koncertre a Papp László Budapest Sportarénába: Barabás Gábornak és Vágó Juditnak.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra.