A tücsökraj és a pesti nők – lemezbemutatók a Szikrából

// 2011-03-09

Március 19-én (azaz ma este) két nők által ihletett lemez bemutatót láthatnak és hallhatnak a Szikra Cool Tour House-ba látogatók és a Koncertblog élőközvetítésének nézői.  A Maszkura és a Tücsökraj a Pesti nőket viszi a bulira, míg feltételezzük, hogy Szabó Balázs Bandája volnának az Alízótai Álmodozók. Maszkuráék végül a fél 10-kor kezdő Szabó Balázs Band után, fél 12-kor kezdenek.

Maszkuráék

Közös lemezbemutatót közvetítünk a Szikrából szombat este, a Maszkura és a Tücsökraj, valamint a Szabó Balázs Band zenél. Maszkuráék a Pesti nők című ötszámos kislemezt mutatják be, a Suhancosból ismert Szabó Balázsék pedig az Alízótai álmodozókat villantják.

Maszkurát és Tücsökraját nem csak a nőnap közelében ihletik meg a lányok-asszonyok. A nemrég megjelent Pesti nők gyakorlatilag egy mini-válogatásalbum. Öt olyan számot választott ki a zenekar, melyektől korábban sem maradt női szem szárazon. Az ismert dalok tempóján gyorsítottak is, táncolhatóbbá téve őket.

A Szabó Balázs Band január óta turnéztatja még mindig friss albumát, az Alízótai álmodozókat. Szabó Balázs előző brigádja, a Suhancos föloszlása után kezdte verbuválni bandáját, mint mondja: “Szerettem volna megtalálni a népzenei és a könnyűzenei hangszerek közös metszetét, ahol átmerészkedhet egymáshoz az ősi, a saját és az eltanult modern világ.”

A zenekar basszus és ütem kapcsolatát “mint az örök zenei ritmus ördögi húzását” is megjeleníti. Így albumukon szól a nagybőgő és a basszusgitár is, na és a dob. Erre jön a gitár és a brácsa ritmizáló “barátsága”. Az Alizótai Álmodozók február eleje óta ingyenesen letölthető innen. A közös lemezbemutatóra 1800 forint lesz a beugró.