A Republicot és az Apostolt nem törlik a víruspara miatt

// 2020-03-10

Az egyik legnagyobb hazai koncertszervező, a Broadway az alábbi közleményt tette közzé:

A koronavírussal kapcsolatos nemzetközi helyzet tükrében, társaságunk is fontosnak tartja az általa szervezett koncertek és egyéb kulturális események kapcsán a közönség megfelelő tájékoztatását. Rendezvényeink megszervezése során elsődleges szempont az azon résztvevők biztonsága, ezért fokozott figyelemmel kísérjük a koronavírussal kapcsolatos híradásokat és kormányzati kommunikációt, továbbá megtesszük a szükséges óvintézkedéseket. Figyelemmel arra, hogy az egészségügyi helyzet nem érte el azt a súlyosságot, és a Kormány nem hozott olyan intézkedést, amely megtiltaná a hasonló rendezvények tartását, Társaságunk a 2020.03.14-i Republic 30 koncertet, valamint a 2020.03.20-i Apostol 50 koncertet megtartja a Papp László Budapest Sportarénában. Természetesen amennyiben a magyarországi járványügy helyzete megváltozik, és ez érinti a rendezvényt, arról haladéktalanul értesítjük Önöket. A fentieknek megfelelően a koncertet megtartjuk, azonban megtesszük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a résztvevőknek a lehető legbiztonságosabb környezetet biztosítsuk, úgymint a helyszín fertőtlenítése, kézfertőtlenítők kihelyezése a rendezvény ideje alatt. A fentiek ellenére kérjük minden vendégünket, hogy amennyiben fertőzött területeken járt, vagy kapcsolata volt valakivel, aki érintett területről érkezett, illetve influenzás tünetekkel rendelkezik, úgy a többi vendégünk egészségének védelme érdekében, ne menjenek közösségbe! Az eseményt online-közvetítésen keresztül távol maradó vendégeink is tudják majd követni!


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




A Coachellának viszont lőttek: