A hóhér ünnepe – nyerj jegyet Andy C bulijára az Akváriumba!

// 2014-04-24

A még mindig, és idén kb. végig tizenöt éves Bladerunnaz kitesz magáért. Pár hete még mindenki Zinc oldschool-szettjéről beszélt, április 26-án, szombaton pedig sokak szerint a világ első számú drum’n’bass-dj-jét, Andy C-t hozzák az új Akváriumba. Nyereményjáték erre is a cikk végén! 

Akinek egy kicsi affinitása van az elektronikus zenéhez, és ezen belül a dnb-hez, és nem ismeri Andy C nevét, az minden bizonnyal egy másik bolygón vagy börtönben volt az elmúlt húsz évben, vagy esetleg opált bányászott az ausztrál sivatagban. Nem kérdés, hogy a szcéna egyik legnagyobbja, a közönségé mellett számtalan díja és kitüntetése a szakma elismerését is bizonyítják.

Hosszú út vezetett a tizenhárom éves korában az istállókban megrendezett rave-ekre belógó srácnak Ibiza legjobb klubjaiba eljutni. Tizentöt évesen találkozott Scott Bourne-nel (Red One), aki akkor az Imagination Rave-ért volt felelős Londonban. Andyt lenyűgözte ahogy a dob- és basszusalapokat tekeri, és tudta, hogy neki is erre kell mennie. Be is újított két olcsó lemezjátszót, és elkezdte pakolni a kedvenc lemezeit.

És innen nem volt megállás, egy évvel később kölcsönkért ezer fontot a nagybátyjától, hogy megalapítsa a Ram Recordsot. A pénzt arra használta, hogy kiadja első ep-jét. Ezerötszáz kópiára lett elég az összeg, de mivel a Sour Mash ep-t pár hét alatt elkapkodták, nem volt gond visszafizetni a kölcsönt, és egyúttal beindítani az üzletet. A kiadó logóját Andy nővére rajzolta otthon a konyhaasztalon Andy csillagjegyéből (Kos) kiindulva. 

A kiadó harmadik megjelenése, a Valley of the Shadows, amit Ant Miles-szal közösen az Origin Unknown alias alatt adtak ki, biztosította a tizenhat éves tininek a helyet a dárenbéz klasszikusai körében. Ezt két album követte ’97-ben és ’98-ban szintén az Origin Unknown fémjelzésével, Speed of Sound és Sound in Motion címmel, mielőtt összeállt volna a legendás Ram Trilogy, a gyerekkori baráttal, Shimonnal kiegészülve.

A 1999-ben kiadott Molten Beats igazi mérföldkő volt, ami tökéletesen reprezentálta, mennyit fejlődött a stílus a korai kilencvenes évek óta. Azóta Andy és a Ram folyamatosan termeli az előremutató, kurrens és izgalmas törteket, immár kiegészülve olyan sztárokkal, mint Sub Focus, Chase and Status, Wilkinson vagy éppen Loadstar.

2003-ban Andy beindította Nightlife mixsorozatát, mellyel szerte a világon sikert aratott, az első után még öt kiadvány jött ki. Ahogy azt egy interjúban mondta, “ünnep, ha játszhatok”, és ez nagyon jól látszik a szettjei alatt, teljesen elmerül a bennük, de közben végig együtt él a tömeggel, figyeli a reakciókat és kiszolgálja a legvérmesebb rajongókat is. Így ragadt rá az Executioner, azaz hóhér becenév is, mert minden buliján keményen lerendezi a táncteret.

A szettjei műsorai mindig kuriózumok, a szombati sem lesz kivétel, aki szereti a feszes, subbasszusos, nehéz dnb-t, biztosan nem fog csalódni. Ha valaki még bizonytalan, hallgassa meg a mester novemberi konstellációját:

 A be- és levezetésről is magyar sztárok gondoskodnak: Jade (Eatbrain), Chris.su (Fate Recordings), Ian Autorun (Kick It), Statik (Bladerunnaz), illetve mc Fedora. A jegyek háromezer-ötszáz forintba kerülnek, de aki velünk játszik, ingyen jöhet:

Nyerj jegyet!

Milyen címmel adta ki dj Zinc első remixgyűjteményét? (Segítség a korábbi ajánlónkban, a helyes válasz: Beats by Design.)

A megfejtéseket április 26-án, szombaton délig vártuk a koncertblog1@gmail.com címre, Andy C tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül két nyertest választottunk, akik ingyen mehetnek az aznap esti Bladerunnaz: Andy C partyra, az Akváriumba: Baráth Pétert és Somorjay Lászlót. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon!

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!