Korrog, kakatol, nyávog a mátyás
A Hortobágyi Madárpark A hét madárdala sorozatában a szajkó van soron.
A szajkó az egyik legszebb madár Magyarországon, a varjúféléket között pedig egyértelműen és nagyon magasról alázza a külsejével (a méretével mondjuk nem, mert ebben a rendszertani családban viszont a legkisebb). Tollai rózsaszínes világosbarnák, a farka és szárnya fekete, farkcsíkja és alsó farkfedői fehérek. Szárnyán a széles fehér folt mellett ékeskedik fekete vonalas égszínkék szárnytükre – ezekkel a szépségekkel vadászok is gyakran hivalkodnak a kalapjukon. A szeme is szép világoskék.
Ha kiereszti a hangját, “sksék-sksék”, az nagyon messze hangzik; éles, riasztó hangjára az erdő minden lakója felfigyel. Jellegzetes, kis rutinnal is felismerhető éneke ugyanakkor igen változatos, lehet érdes, nyávogós, fütyülős. Pompásan utánozza például az egerészölyv nyávogásszerű hangját, a holló mély korrogását, de a varjú károgását és a fácánkakas kakatolását is. De mindez még semmi: profin hozza a szekérnyikorgást és a kutyaugatást is. Nyilván emiatt a képessége miatt került a magyar nyelvbe a szajkózza ige.
Pontos fajneve európai szajkó (Garrulus glandarius), de sokkal jobban hangzik magyar népi neve: mátyásmadár vagy mátyásszajkó, de van, ahol egyszerűen csak mátyás, meg matyimadár.
Európában, Ázsiában és Afrika északnyugati partvidékén lévő lombos, elegyes vagy tűlevelű él, és bár állítólag kimondottan erdei madár, manapság már például Budán, a II. kerületben, pár perc sétára a Mammutoktól is kábé minden nap lehet találkozni vele. Mondjuk itt is bőven van fa, ami a lételeme, hogy tölgyek vagy bükkök között röpködjön.
Fotó: Orbán Zoltán