A győztesek: Noxious Foodie és Love from Above – nézd meg az R33-tehetségkutató döntőjének felvételeit!

// 2012-05-07

Szombaton lezárult az R33 underground-tehetségkutatója a hat legjobb zenekar részvételével. A zsűriben a nemjucis-exanimás Németh Juci, a colorstaros Keleti András, a freshfabrikos Szabó András, illetve az R33 vezetője, Perecsényi “Pernye” Tibor ültek. A döntőt a Koncertblogon élőben közvetítettük, most pedig közöljük a felvételeket – a fődíjat a Noxious Foodie and the Run Over Dogs hozta el, míg a közönségkedvenc a Love from Above lett.

A sorozat még tavaly decemberben indult. A koncepció szerint napjainkban a tévés tehetségkutató-show-k afféle karaoke-sztárokat futtatnak be, akiknek nincs saját karakterük, és az ismeretlen, de ígéretes zenekarokat szinte senki nem karolja föl. Kifejezetten zenekaroknak és műfaji korlátok nélkül hirdették meg tehát a tehetségkutató-fesztivált.

Love from Above, Superzero, Osztálytársak Voltunk

Fődíjként egy teljes nagylemez elkészítését ajánlottak föl az R33 stúdiójában, emellett videoklip-készítést, a Sziget Fesztiválon való fellépési lehetőséget, hangszert és egyéb tárgyi nyereményeket – ráadásul mindezt nevezési díj nélkül. A felhívás alighanem célbatalált, ugyanis nem kevesebb, mint kétszázhatvan zenekar jelentkezett a versenyre.

A szombati döntőben a zsűri szerint a Noxious Foodie and the Run Over Dogs volt a legjobb, ők vitték el a fődíjat. A közönség pedig a másodikként föllépő Love from Above-ot szavazta meg kedvencének, így ők lettek a közönségdíjasok.

Beatkoho, Noxious Foodie and the Run Over Dogs

A döntőben ott volt még a hardcore-os kemény zenét játszó The Talking Horse, a rapes Beatkoho, az indie-ben utazó Superzero és az elektronikus hangzásokat élőhangszerekkel megtoldó Osztálytársak Voltunk is – és mindegyik nyert is valamit, stúdióidőt, promóciós segítséget. Az eredményhirdetés itt látható (a felvétel 31. percétől)

A zsűri legfontosabb szempontja végig az eredetiség és a zenekari egység volt, nem pedig az egyéni teljesítmények. Az elődöntőkben három dalt, a középdöntőben egy kisebb koncertet, a döntőben pedig komplett produkciót vártak.


Az R33 tehetségkutató-fesztiváljának 2012-es győztese, fődíjas:

Noxious Foodie and the Run Over Dogs

A döntőt záró zenekar is egy négyes (Czeglédi Tamás, Gál Máté, Juhász Tamás, Vilczek Áron) – Noxious Foodie and the Run Over Dogs, azaz a Kártékony Ínyenc és a Félelem és Ész Nélküli Kamikazekutyák. A formáció szerint felszínre hozzák a legmélyebb és legelőnyösebb állati ösztönöket. Mondanak még magukról hasonló durranásokat, ezek közül itt most legyen elég annyi, hogy zenéjük “visszhangos, félhangos témák egyvelege a néha megálljt parancsoló, jó értelemben vett blues-ozással”. A Facebookon persze jelen vannak ők is.


A közönségdíjas:

Love from Above

A csapat már 2010 óta létezik, és progresszívrockban utazik (hivatkoznak pl. a Queens of the Stoneage-re, de a Mars Voltára, a Pink Floydra, a Kings of Leonra, a Rage Against the Machine-re, sőt még a U2-ra is). Játszottak már menő helyeken Budapesten, sőt van egy németországi meghívásuk is. Van saját Youtube-csatornájukblogjuk és persze Facebook-oldaluk is.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)