5 milliót gyűjtöttek a retrós sztárok

// 2020-03-30

Több mint 5 millió forint és negyedmillió néző az első, jótékonysági I Love Retro online-fesztivál mérlege. A siker nyomán folytatást ígérnek.

Ahogy múlt héten beharangoztuk, szombaton este tartott jótékonysági online-fesztivált az I Love Retro (ILR) és 15 kilencvenes években indult popsztár, akik maguk is ajánlottak föl 100-100 ezer forintot, illetve a szervező ügynökség, az ILR 200 ezret.

Meglehetős siker lett a kezdeményezésből: összesen több mint 5 millió forint támogatás gyűlt össze, és több mint negyedmillióan követték hazánk első online retrofesztiválját. Az online-platformokon több, mint 10 ezer hozzászólás és reakció érkezett a közvetítés közben, és kétezren meg is osztották a közvetítést.

A fellépők, a szervező és a szponzorok által felajánlott pénzből máris vettek – hivatalos nevén – két légzést elősegítő készüléket a szervezők a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermeklélegeztető-központjának és a kiskunhalasi Semmelweiss Kórház Járványügyi Központjának. Az eladott jegyekből (melyet nem volt muszáj megvenni, anélkül is lehetett nézni a közvetítést) befolyt összeget pedig fele-fele arányban utalják a budapesti Szent László Alapítványnak és a miskolci kórház alapítványának.

A következő cégek és magánszemélyek ajánlottak föl különböző összeget:

Alef Kft., Artemisz-Sofia Építőipari Kft., Andonik Sportmarketing, Auer Technik Kft., Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Car-Bay Kft., Celerus, dj André, Dr. Szigeti Szabolcs ügyvéd, Hibridauto.hu, JT Infotéka Kft., K3S Kft., KB Autoteam Kft., Previtál Cat Food, Opel Duna, Suzuki Barta (Székesfehérvár)
Kiemelt támogatók: Visual Europe, Együtt az Egészségügyért, Nest Communications


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




Ez a 32 sztár is odatette magát: