400 előadó már kapott segélyt

// 2020-04-16

Az EJI már 400 előadóművésznek utalt 32 és 128 ezer forint közötti összeget abból a mintegy 1000-ből, akinek jut az erre létrehozott 90 milliós alapból.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) segélyeket kezdett utalni a covid-19-járvány hatásainak enyhítésére létrehozott rendkívüli szociális támogatási keretből. 400 rászoruló előadóművész már kapott is pénzt. A támogatások mértékének megállapításánál kizárólag objektív szempontokat, például az eltartottak számát vették figyelembe, a legkisebb összege havi 32 ezer, a legnagyobb pedig 128 ezer, míg az átlag több mint havi 70 ezer forint.

A támogatások egy vagy két hónapra kérelmezhetők, az egyesület gyorsított eljárásban ítéli oda, és május közepéig összesen 90 millió forintot fizet ki ezen a címen. Ezt a pénzt egyébként maguk az előadók termelték ki, mivel az EJI pénze az előadóművészek által létrehozott produkciók jogdíjaiból, vagyis az ezek használatáért befizetett összegekből származik.

Mint írják, “az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradó élőelőadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot, mert szándékaik ellenére nincs semmilyen reális esélyük munkajövedelemre”. Az EJI elsősorban azoknak nyújt gyors segítséget, akiknek semmilyen egyéb jövedelmük nincsen, és a mostani korlátozok miatt legalább négy, közönség előtti rendezendő előadásuk maradt el. Az e célra létrehozott keretből összesen 1000 művész számíthat a segélyre.

Mutatunk három másik lehetőséget is, amivel egy kis levegőhöz juthatnak az előadóművészek:

  • Az A38 az EMMI Kulturális Államtitkárságával és a Petőfi Irodalmi Ügynökséggel együtt írt pályázatot, melynek 50 milliós keretéből szintén kb. 1000 művész kaphat fejenként 50 ezer forintot. Erről itt írtunk bővebben.
  • Szintén 50 ezer üti a markát azoknak, akiket a ma indult ferencvárosi utcakoncert-sorozat fellépői közé választanak. Cikkünk róla.
  • A Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma két régi némafilmre vár filmzenepályázatokat, melyek győztesei filmenként 350 ezer forintot kapnak. Részleteket itt.
  • És egy kiváló segítsmagadon-projekt: Copy Con pedig bárkinek ír egy zenét! Itt hájpoltuk őt emiatt.

A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




Amerikai álom?