27 előadó állt pályára

// 2019-12-04

Minden eddiginél erősebb mezőnyből választotta ki a zsűri azt a 25 zenekart és 2 elektronikus zenei előadót, akik egy évig élvezhetik a Hangfoglaló induló előadókat támogató programjának előnyeit.

Megújult formában, de változatlan célokkal folytatódik az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának induló előadókat támogató pályázata. A pályázó előadók előszűrése, majd meghallgatása után 2020-ban 25 zenekarnak 2 millió forintos, idén újdonságként két elektronikus előadónak pedig másfél millió forintos támogatást ítélt a Kollégium.

Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program vezetője szerint a pályázati kiíráson kifejezetten a zenészek és szakmai szereplők javaslatai alapján változtattak, így reményei szerint ismét sikeres évadot zár a program.

“Az induló előadókat az élőmeghallgatás előtt hatvan zeneipari szakember véleményezte, ettől a változtatástól még jobbá vált az idei merítés.” A program vezetője azt is hozzátette beszédében, hogy “az NKA ezzel a pályázattal több, pályája elején járó zenésznek komoly lehetőséget ad, ezzel azonban már nekik kell élniük.”

„Ki merem jelenteni, hogy eddigi négyéves tapasztalatom alapján ez volt az eddigi legjobb hangulatú, a zenekarok szempontjából pedig legszínvonalasabb meghallgatás. A legjobban az a momentum támasztja alá mindezt, amikor több társam is azt mondta a zsűrizés vége felé közeledve, hogy ugye most már nem jön jó zenekar? Mert akkor még ennél is többet kellett volna agyalnunk azon, hogy kire adjuk a szavazatunkat” – jellemezte az idei mezőnyt és meghallgatást Süli András, a Campus fesztivál programigazgatója, és a zsűri tagja.

Az új évad támogatottjai között található az elektronikus és hangszeres zene határán mozgó Analog Balaton duója is, amelynek egyik tagja, Zsuffa Aba szerint a mostani támogatás egy zenekarnak a tervezhetőségben, a koncentráltabb munkában segíthet.