Sónar 26: Fesztivál időutazással

// 2019-03-15

Idén szokatlan időpontban lesz a barcelonai Sónar fesztivál, viszont a szokottnál is érdekesebbnek ígérkezik. Első kedvcsináló a Koncertblogon.

Kezdjünk hát máris a breakinggel: meglepő módon a fesztivál ez évi időpontjai megváltoztak. Az eddig hagyományosan június közepére szervezett gigarendezvény – állítólag csak kivételesen – július 18-20-ára tolódott. A fesztivál ettől függetlenül már február végén megkezdte a fellépők bejelentését. Első körben lássunk pár érdekességet – egy-egy fellépőt, rendezvényt és helyszínt.

Matthew Herbert Brexit Big Band

Pár nappal a Brexit kitűzött (ám napról napra valószínűtlenebbnek tűnő) időpontja előtt érdemes megemlítenünk a brit elektronikus legendát, aki pár évvel ezelőtt a zenekari formációjának nevét Brexit Big Bandre egészítette ki. Volt is belőle felhördülés, úgyhogy a zenész-producer 2017 végén kijelentette, hogy a név nem az ő személyes álláspontját hivatott tükrözni a politikai kérdésben, hanem az új korszak beköszöntére reagál.

A legfontosabb, hogy nem anti-Brexit projektről van itt szó. Kénytelenek vagyunk elfogadni a Brexitet, ezért a projekt egyenesen az európai szomszédainkkal kialakítandó új kapcsolati formára koncentrál. Ennek alapját pedig az én szememben a tisztelet, az érdeklődés, a kreativitás, az együttérzés, az együttműködés és a szeretet jelenti.

 
SónarXS – A kicsik is nagyban utaznak

Két éve a fesztivál új színpadot nyitott a Parc del Fórumban SónarXS néven. Az első év sikere után jött az újrázás, és úgy tűnik, idén már állandó színpadnak minősíthető a feltörekvő, „urbánus hangzást” célzó elektronikus fellépőket felvonultató helyszín.

Zaj, lehetetlen poliritmus, vadonatúj ötletek… a SónarXS számos művésze játszik el a zene megszokott normáival és mutat fel új perspektívákat
– foglalja össze maga a fesztivál.

A SónarXS fellépői közül emeljük ki a FAKA-t. A duó a dél-afrikai fekete meleg közösség új hangjaként új kontextusba helyezi a house-t a hiphoppal és a dél-afrikai kwaitóval ötvöző gqom műfaját. Idén már számos fesztivál lecsapott rájuk, köztük a Sziget is, ahol a Magic Mirror színpadán veszik majd fel a versenyt egy erősen nemzetközi lmbt-mezőnnyel.

Ilyen a kwaito:

 

Ez pedig a FAKA:

 

OFFSónar – Néhány szó az elmaradhatatlan csatolmányról

A Sónar társrendezvényének számító OFF, valamint az amellett megrendezett számos egyéb party Barcelona klubjaiban remek lehetőséget nyújt a városi turizmus és a kulturális élmények összekapcsolására – mondhatnánk egy kisvárosi turisztikai szórólap stílusában. De tényleg ez a helyzet, idén is biztosan számos kis helyszín és klub kapcsolódik majd rá a sok tízezer külföldi látogató igényeire. Az OFF fő helyszíne a Montjuïc (a helyi Gellért-hegy) oldalában megkapaszkodó Poble Espanyol, ahol július 18-21. között lesznek partyk.

Az eddig bejelentett nevek közül találomra kell válogatnunk, mert egymás sarkára hágnak a house és a techno nagyjai: Carl Craig, Ame&Dixon, Bonobo, Carl Cox, Adam Bayer, Amelie Lens…

 

A Sónar továbbra is a jövő hangzását kutatja – ez gyakorlatilag a védjegye -, mi pedig a következő hónapokban jövünk még előzetes cikkekkel.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!