Vízágyú helyett csobbanj Ozorán!

// 2019-07-16

Tavalyelőttre kiásták, de még csak nézni lehetett, de tavaly már fürödhető volt az Ozora Fesztivál területén lévő tó. Utánajártunk, hogy mire jó még egy ilyen.

Tavaly a forró délutánokon általában sorbanálltak a fesztiválozók (tavalyi tavas képgyűjtős cikkünket itt találod), hogy vízbe jussanak arra a 15-20 percre, amit a szervezők kiírtak a weboldalra fürdési időként, és így az ozorai, félig mesterséges tó a maga természetességében bekerült Ozora vérkeringésébe – újabb hűsölési opcióként a nagyszínpadnál rendszeresen megforduló és vízágyúzó tűzoltóautó mellett.

De miért csak félig mesterséges ez a tó, mikor 2017-ig semmiféle tó nem volt Dádpusztán? A hely, ahol található, ugyanis egy természetes vízgyűjtő hely, nagyobb esőzésekkor sok víz folyt ide amúgy is.

A víztanban amúgy ezt záportározónak vagy csapadékvíz-tározónak nevezik, és Magyarországon is elég gyakori tájépítészeti forma, és ahogy a fesztiválon, máshol is sokszor a gazdasági-logisztikai mellett rekreációs célokat szolgál, vagyis fürdenek vagy épp horgásznak benne az emberek. Tehát a helyszín, hogy hol legyen tó Ozorán, eléggé adta magát.

Ez a bazársor voltaképpeni folytatása, ha elhagyjuk azt, és a nagyszínpad völgyének “bejáratát”, hamar a tóparton találjuk magunkat; és ha itt folytatván utunk elmegyünk mellette, ami a tó hosszabbik oldala, ott lesz a legújabb, fekvős-fetrengős ambient-helyszín, az Ambyss. Ezen tavalyi képen látszik, jobb sarokban az a fénylő víztükör, igen, az a tó, a végénél az a körkörös egység pedig az Ambyss: 

A tó egyébként két hektár, vagyis kb. 20 000 négyzetméter területű, és átlagos mélysége 2-3 méter, ami viszonylag mélynek mondható a záportározók mezőnyében. Mikor a szervezőket kérdeztük a tó jelentőségéről, azt is kiemelték egyébként, hogy fölötte és körötte helyi pára tud kialakulni, ami jó tesz ökoszisztémának. Mely egyébként elmondásuk szerint egyáltalán nem mesterséges. Nem telepítettek be növényeket és állatokat, nem ágyaztak meg nádasnak, nem raktak fészket vízimadaraknak – a természet maga vette birtokba a vízfelületet és a partját.

Azt is hangsúlyozták, hogy mivel minden szabályt betartanak, nem félnek tőle, hogy pocsolya lesz a víz a nyári kánikulában. Például egyszerre csak maximum százan fürödhetnek, és vízbemenés előtt mindenkinek kötelező lezuhanyozni, továbbá senki nem viheti be a kutyáját, meg más állatát sem, legyen az élő vagy épp gumiból lévő. Ki van zárva a matrac is, ahogy minden más úszó tárgy, és mindenkit lecsekkolnak, hogy képes a vízfelszínen maradni, meg úszni, és csak utána engedik vízbe. Fontos tudnivaló még, hogy mindez reggel 8 és este 8 között lehetséges, és csakis az Ambyssnál lévő partszakasz ér a vízbemenésnél.

A 2019-es Ozora Fesztivál július 29-én, hétfőn a hagyományos nagyszínpadhoz berohanással indul, de a mínusz egyedik napon, július 27-én, szombaton már beindul vagy két helyszín. Részletes program és további információk az idei fesztivál Facebook-eventjén.

 

Idei Ozora-cikkeink

 

A Pink Floydtól a VHK-ig: Ozora másik arca

Ozorán idén összeáll a psytrance Mozartja és Beethovenje

 

 

Címkék: , ,