Velünk ingyen bejuthatsz teltházas koncertre is

// 2020-03-04

Szabó Balázs Bandája a hétvégén duplakoncerttel ünnepli a tavaszt, az újjászületést és a szerelmet. A pénteki koncert már egy ideje soldout, de a velünk játszók közül valaki másodmagával bejuthat, ráadásul ingyen. Mutatjuk, ki az a szerencsés.

Március 6-i pénteki koncerten az A38-on egy friss erdélyi zenekar, fél 7-es kapunyitás után a Szintaxtis kezdi az estét, negyed 8-kor. Az öttagú banda 2018-ban alakult, első kislemezük tavaly novemberében Percek. Fák. Erdő címmel jött ki hat dallal, közülük a Lépcsőház és a Közeleg feléd videoklipet is kapott, még a kislemez-megjelenés előtt. A Közeleg feléd aztán pontosan a kislemez megjelenése pillanatában lett a Legszebb erdélyi magyar dal címét.

A csapat Erdélyben önállóan, Magyarországon pedig például a Blahalouisiana és a Bagossy Brothers Company előtt játszik – illetve most Szabó Balázsék előtt. Ők várhatóan 8 körül/után kezdenek, és a kiírás szerint fél 11-ig zenélnek.

A péntekire tehát már nincs jegy, a szombatira még akad, elővételes is 3990 forintért, ami a koncert napján már egy ezressel többe kerül majd. Ezen a napon, mint írják, “régi barátuk”, Báró Maszkura zenél előttünk – fél 8-kor bemutatkozik a Poétás.

A duplakoncertről és az aktuális lemezről, melyet Balázsék bemutatnak, itt írtunk.

Játék

Mihez látott nyúlni felnőtt férfiakat a szerzőnk Acid Pauli hallgatásakor? – kérdeztük. (A helyes válasz: Shazamhoz.)

A megfejtéseket március 6-án, pénteken délig vártuk a jatek@koncertblog.hu-ra Balázsék tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül egy nyertest sorsoltunk, Dampfné Lakat Barabarát, aki másodmagával meghívót kapott a Szabó Balázs Bandája-koncertre, az A38-ra. A nyertest e-mailben értesítettük, egyben tudattuk vele a buliba bejutás módját.


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




Balázsék után Acid Paul-buli a hajón! A cikk elején a segítség a nyereményjátékhoz!