Melyik a kedvenc számod Ozoráról?

// 2018-07-24

A miénk a hangosítás teljesítménye. Meg a legidősebb fellépő kora. A fesztiválstatisztika megmutatja, milyen nagyra nőtt a buli. 

Fesztiválmércével mérve mindenképpen komoly évforduló a tizenötödik – amelyik rendezvény megéri ezt a kort, arra nyugodtan mondhatjuk, hogy már bizonyított, nem csak kóvályogva keresi a helyét a világban, stílusok és célközönség után kutatva. És ha már itt van ez a szám, gondoltuk, keresünk mellé még párat, hogy átláthassuk, mekkora fesztivállá is nőtte ki magát mostanra Ozora. Sőt. O.Z.O.R.A.

Hányadik éve megy a fesztivál?

15. Igazából 15+1, hiszen ott volt az a bizonyos ’99-es, napfogyatkozásos buli is, amivel minden elindult, az viszont semmilyen szempontból nem ez a rendezőség volt, csak a birtokot bérelték ki. Szóval a mostani sorozat 2003-ban indult, azóta nincs kihagyás.

Hányan voltak az elsőn?

900-an. Legalábbis ennyi jegy kelt el összesen. A szerkesztők megegyezéses ítélete, hogy valószínűleg ennyien egyszerre sosem voltak ott a fesztiválon. Szóval 5-600 fős tömeget kell elképzelni.

Mennyien voltak a tavalyin?

32 000 fesztiválozó. Plusz a fellépők, segítők, árusok, tanácsadók, takarítók, szóval minden valószínűség szerint megvolt a 35 ezer ember. Perspektívába helyezve: a megye székhelyén, Szekszárdon kevesebben élnek.

Hány órán át tart az őrület?

218. Ezt jól kivehetően nem lehet megúszni alvás nélkül, szóval senki se tervezzen úgy.

Hány watt a teljes fesztiválhangosítás?

156.000 a nagyszínpadé, 40.000 a chillé, 25.000 a Dragon Nesté. Azaz egyes pillanatokban akár 221 ezer watt hangosítás is szólhat.

A hozzáértőknek ennél is érdekesebb, hogy átlagosan 111dBa szól a main stage-en. A wikipédia vonatkozó táblázata szerint ez nagyjából olyan erős hang, mint egy láncfűrész egy méteres távból hallgatva. Persze igazán nem értjük, miért hallgatna valaki másfél hétig egy láncfűrészt. Talán, ha favágó.

Mennyi idős a legfiatalabb fellépő?

Tizenhárom éves.

Hány éves a legidősebb előadó?

76. Az ausztrál zenész, Raja Ram.

Hány dj/liveact/zenekar lép fel?

400. Ez csak a zenei fellépők száma, a miriádnyi egyéb programról hamarosan külön cikkel jövünk.

Honnan jön a legtávolabbról érkező fellépő?

Új-Zélandról. Az légvonalban is 18 ezer kilométer.

 
Hány országból van fellépő?

49. Ozora ezzel csak egy paraszthajszállal marad le a Sziget Fesztiváltól.

Hány országból jött eddig regisztrált fesztiválozó?

57. A valós szám feltehetőleg ennél magasabb, mindenesetre hivatalosan ennyi országból váltottak jegyet a fesztiválozók.

Mennyi gyerek született a fesztiválon?

Egy sem. Hálistennek ennél felelőségteljesebbek a potenciális látogatók, sem a fesztiválon nem született még gyerek, sem vajúdás nem indult meg Dádpusztán. Ettől függetlenül Ozora nevű gyermek nem egy rohangál már a világon – ezzel összefüggésben arról sajnos nincs adatunk, hogy hányan fogantak vajon a kukoricásokban, kempingekben.

Mekkora a fesztivál területe?

10 hektár. Ha nagyon szűken számoljuk.

Hány helyinek ad munkát a fesztivál?

580. Ebből 87 csak szemetet szed.

Mennyi szemét gyűlik a fesztiválon, és mennyit hasznosítanak újra?

97 tonna szemét keletkezik, ebből 54-et hasznosítanak újra. Ez az 56% sokszorosa az átlagosan 10-14%-ot kitevő magyarországi újrahasznosítási aránynak. Gyors fejszámolással ez is kijön, hogy egy átlagos fesztiválozó 3 kilogramm szemetet termel, ez végső soron nem is olyan sok.

Korábbi cikkeink az idei fesztiválról:

Ezt mutasd meg anyádnak Ozorán!

Új szelek fújnak az idén Ozorán

Tavalyi Ozora-cikkeink:

Ez egy módja a lázadásnak – Justin Chaos interjú

Impulzus és muníció Ozorára – Dj Tsubi interjú

Valaki mindíg emeli a tétet – interjú Dr Space-el

Régebbi Ozora-cikkeink:

Alkonyattól alkonyatig – szombaton indul az idei Ozora Fesztivál

Fúziós energiák – a Pink Floyd producere is fellép az idei Ozora Fesztiválon

Divatos és hasznos – kreativitás a levegőben Ozorán

Ne csak igyál, egyél is – Ozora-gasztró