A Picsa 30 éves bulija helyére tették a járvány miatt elmaradt koncert pótlását

// 2020-05-11

Ez is eljött: először került járvány miatt elmaradt koncert (Phoenix: Frog Leap) egy már leszervezett esemény napjára (Hétköznapi Csalódások, október 10.) ugyanazon a helyen (Barba Negra).

A Hétköznapi Csalódások (közkeletű mozaikszavas becenevük Picsa) ősi magyar punkzenekar írta ki a Facebook-oldalára hétfő dél körül, hogy elmarad az október 10-re kiírt harmincéves jubileumi koncertje. De nem ám a koronavírus miatti korlátozások miatt, vagyis de, csak máshogy. Mint írják, a “Barba Negra lemondta, hogy a helyére a Phoenix Music Hungary rendezvényét tegye a koronavírus miatti programátszervezésre hivatkozással”. Tehát október 10-én nem Picsa 30, hanem Frog Leap-koncert lesz a Barba Negrában.

Sok sikert kívánunk, örülünk, hogy segíthetjük a nagy magyar zeneipari összefogást! Zenekarunk eddigi legfontosabb koncertjének új időpontjával rövidesen jelentkezünk! – írja a Picsa a bejegyzésében.

Most megkeressük mindhárom szereplőt, a Picsa mellett a Barba Negrát és a Phoenixet is, hogy megtudjuk a részleteket.


A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)




Armando sörtúravideó-sorozata négy trappista sörfőzdéből jelentkezett legutóbb: