Az első goaparty az Akváriumban – jegyet nyertek Liquid Soulra!

// 2015-03-03

Ha jól emlékszünk, nem volt még goaparty az Akváriumban, egészen szombatig, mikor az Avatar szervezőcsapat jóvoltából a progresszív-psytrance egyik vezető előadója, világszerte nagy fesztiválok headlinere, az igazi sztár svájci Liquid Soul felavatja a goások számára Budapest univerzális szórakozókomplexumát. Jegyet nyertek a partyra!

Az Akvárium Klub eléggé tartja magát a nyitáskor felvázolt koncepcióhoz, miszerint a Gödör-korszakhoz képest sokkal inkább rámegy az elektronikus zenére. Egymást érik a nagyobbnál nagyobb partyk és nevek, ami nyilván annak is köszönhető, hogy egy időben akár három teljesen külön bulit is tarthatnak, mindegyiket nagyjából kifogástalan hangminőséggel. Na, és persze annak is, hogy kinyiffant a Hajógyári-sziget, viszont a korábban ott fellépő sztárokra továbbra is komoly igény van.

És hát volt, illetve folyamatosan van itt minden, house, technó, drum’n’bass, talán csak break nincs, és nem is nagyon volt még, de ennek mostanság talán kisebb is közönsége. Az igazán prosperáló stílusok/szubkultúrák közül eddig egyedül a goa/psy maradt ki, de ennek most végre véget vet az Avatar brigád. Igazából nagyon ideje volt már az Akvárium amúgy is nagyon jól összerakott Nagyhalljának hangrendszerét letesztelni psytrance-szel is.

A mostanában egyre aktívabb Avatar (mely jelentős átfedést mutat a tavalyelőtt indult, Ozora melletti másik nagy hazai goafesztivál, a SUN [Solar United Natives] szervezőcsapatával) jól választott erre az alkalomra headlinert, a kifinomult, már-már “klasszikus” progresszív-psytrance-t játszó Liquid Soult, aki ráadásul liveacttel érkezik a Nagyhallba.

Az olasz-svájci Nicola Capobianco Zürichben székel, de a progpsy egyértelműen vezető kiadójához, a patinás, dán Iboga Recordshoz tartozik. Nem ma kezdte, első albuma, a Synthetic Vibes 2006-os; ezt két év után követte a Love in Stereo, melynek progis változata az Ibogánál jött, de csinált belőle gyorsabb-fullonosabb verziót is, a Psy Hi Recordsnak. 2009-ben duplaalbummal (Cocktails) jelentkezett, hogy aztán négy évre elhallgasson (legalábbis albumot nem adott ki, ep-ket azért igen) Ekkor, a 2013-as Revolution bemutatásával járt legutóbb Magyarországon is.

Szombaton este tízkor kezd Görgő (BMSS Records), aki igazi ős-goa-dj, akárcsak az éjfél és éjjel kettő között pörgető Oleg (Deepsmile); sőt, ő még Görgőnél is “ősibb”, már-már veteránnak mondható. Eztán érkezik a Liquid Soul élőfellépése, aki után mostanság egyértelműen a legjobb magyar psy-lemezlovas Tsubi (BMSS/Radiozora) adja az ívet, egészen reggel hatig. A vizuált a Global Illumination prezentálja (egyébként a második Liquid Soul-album, a Love in Stereo második számának is pont ez a címe), a dekóért pedig Zsana felel.

A kétezer-ötszáz forintos earlybird-jegyek már elkeltek, elővételes van még háromezerért a Madách téri Központban (reggel kilenc és este hét között kapható itt), Akváriumban (délelőtt tizenegy és este nyolc között), illetve az Akvárium oldalán. A helyszínen bejutás már háromezer-ötszáz forintot kóstál, de nekünk van két kiosztható ingyenjegyünk.

Játék, nyertesek

Milyen nem psy-előadóval dolgozott együtt Ott, az Avatar 2013-as előszilveszteri partyjának headlinere? (Segítség akkori ajánlónkban, helyes válasznak elfogadtuk Sinead O’Connort és Orbot.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu-ra vártuk március 7-én, szombaton reggel kilencig Liquid Soul tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk, akik ingyen mehetnek a szombat esti Avatar: Liquid Soul partyra, az Akváriumba: Akovács Dórát és Veszprémi Tamást. A nyertesek nevét ebben a cikkben itta Facebook-oldalunkon is közöltük, egyben tudattuk velük a buliba bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj, és hogy részt vehess a belépő-nyereményjátékainkon!